Barion Pixel

A Suleiman Sztori

További blogcikkek
Közösségi média

Ismerj meg minket és a Suleiman Nutrition szuper termékeit, melyek elindíthatnak a siker útján!

Egy brand, ami nem több és nem kevesebb annál, mint aminek mondja magát. 8 év tapasztalat, keményen dolgozó, jó fej csapat, összetartó és támogató közösség. Ha velünk tartasz, akkor céljaid elérése mellett abban is segítünk, hogy már önmagában a fejlődés útja is egy lélekemelő élmény legyen.

De hogy pontosan kik vagyunk és mi az a Suleiman Nutrition? Keverj magadnak egy turmixot, egy kávét vagy egy erősebb italt, helyezd magad kényelembe, mert most elmeséljük neked, hogy hova is csöppentél!

Kuvaittól Kőbányáig

A megálmodó, maga Suleiman, aki a legmeghatározóbb, fiatal éveit Magyarországon töltötte. Élete nagy részében Kuvait népének mindennapjait boldogította (vagy éppen fájdította) poénjaival. Azonban Suli nem tudott elszakadva élni Magyarországtól, ezért ambíciónak magjait itthon ültette el.

Sportoló vérrel az ereiben, jó szándékkal a szívében 2015-re összekovácsolta a testépítő csapatunkat, a Team Suleimant, amiből egy erős közösség, szinte testvéri kapcsolatok születtek. Majdnem minden adott volt a céljaink eléréséhez, hogy ne csak magunkat fejlesszük, de másoknak is segítsünk a testépítésben, erősödésben és egy egészséges életmód kialakításában.

  • Igazi, motiváló csapatszellem.
  • Szakmai tudás a megfelelő és hatékony testépítéshez.
  • A saját, egyedi TSM módszerünk megalkotása, amivel sokaknak segítettünk látványos eredmények elérésében.

Mégis egy valami hiányzott ahhoz, hogy maximális élvezettel edzhessünk. Tudjuk, hogy minden sportágban jellemző az egymásnak feszülés, ami az edzőtermekben sincs másképp, mi viszont ezt nem szeretjük. Állandóan ment mindenhol a kakaskodás, egyszerűen nem találtunk olyan helyet, ahol teljesen feszkó mentesen koncentrálhattunk volna a saját dolgunkra.

Így nagy elhatározásra jutottunk. 2018-ban megnyitottuk a Gym Suleimant! Természetesen jó gépekkel töltöttük meg és remek testépítőket vontunk be, de a különlegessége abban rejlik, hogy mindemellett felhőtlen hangulatban telnek az edzések. Nincs feszültség, mindenki kedves, támogató és persze nem utolsó sorban kapható egy-egy poénra.

A virtuális térben is hódítunk

Legtöbben az online világban találkoztak velünk először, ahol egyszerre vettük komolyra és viccesre a figurát. Először is elindítottuk a TSM-et online is, hogy bárki bárhonnan csatlakozhasson a csapatunkhoz és elsajátíthassa az egyedi módszerünket.

Azonban Suli őrületes színészi tehetségének köszönhetően csak úgy vonzzuk a TikTok követőket. Örülünk annak, hogy megtaláltuk azt a közönséget, akiknek a laza oldalunkat is megmutathatjuk. Videóinkban javarészt Suli és a testépítők szórakoztatják a népet, nagy, de ártalmatlan fickók. Persze Suli családja segítségére is mindig számíthatunk, ha profi tartalomgyártásról van szó.

A következő nagy lépés is pipa! Elindult a Suleiman Nutrition

Mindig is a segítő szándék vezérelt minket. Tudjuk, hogy a megfelelő edzésmódszerrel és táplálkozással bárki képes egy egészséges életmód kialakítására. Nagy álmunk volt, hogy egy olyan termékcsaládot kínálhassunk a közösségünk tagjainak, aminek hatékonyságában 100%-ig biztosak vagyunk. Ezért megalkottuk a Suleiman Nutrition étrend-kiegészítőket, melyek maximálisan segítik a fejlődést.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, elhoztuk a legfontosabb tényeket és információkat, amiket jobb, ha tudsz, mielőtt magasabb szintre váltasz a termékeinkkel!

Milyen előnyeik vannak?

  • Hamar látványos eredményt biztosítanak, ami segít, hogy motivált maradj!
  • Hozzásegítenek egy hosszú távon is fenntartható egészséges életmódhoz!
  • Mindeközben a lehető legjobb ízélményt nyújtják. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak eredményen legyen a hangsúly, hanem a mindennapok élvezetén is!

Kiknek ajánljuk?

  • Az átlagembertől a bajnokig mindenkinek!
  • Akinek nem idegen az edzés, de megrekedt egy szinten!
  • Minden olyan férfinak és nőnek, aki vágyik a változásra, fejlődésre!
  • Aki szeretne erősödni, izmokat növeszteni, legyen szó beton erős karokról vagy popsiról!
  • Aki a kitartó munka ellenére is mindig visszaesik, nem tudja megtartani a kitűzött álomformáját!

Egyszerű választás, hatalmas előrelépés

Messziről üvölt az igénytelenség és rossz minőség azokról a termékekről, melyek egymagukban mindent IS megígérnek! Mi pontosan ezért 3 különböző terméket is árulunk. Mindegyik más, egyedi és a legjobb eredményt biztosítják a saját területükön.

Suleiman Fehérje:

  • Növeli a jóllakottság érzést, ezért segíti a fogyást.
  • Hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez.
  • Sportolóknak és hétköznapi felhasználásra egyaránt ajánljuk.
  • Segíti az izomtömeg megtartását és építését, valamint a regenerációt mozgás után.
  • Vanília, eper és csokoládé mennyei izével fűszereztük meg.
  • Ráadásul gyors felszívódása miatt nem terheli a gyomrot.

Suleiman Keratin:

Sokan nem tudják, hogy ez egy olyan szerves sav, amely a testünkben is megtalálható. Viszont ahhoz, hogy maximálisan élvezhesd a jótékony hatását, érdemes táplálékkiegészítő formájában is fogyasztanod!

  • Ha súlyokkal edzel vagy esetleg kardiózol, akkor ez neked való választás.
  • A keratin segíti a sejtek energiaellátását, és hozzájárul a megfelelő izom-összehúzódáshoz.
  • A közhiedelemmel ellentétben teljesen biztonságos, máskülönben nem tettük volna bele a Suleiman Nutrition kínálatába.

Suleiman Ready Pörgető:

Ha nehezen veszed rá magadat az edzésre, vagy ha rá is szánod magad párszor, de nem tudsz kitartóan, rendszeresen kondizni, akkor válaszd a Pörgetőt!

  • Növeli a fizikai teljesítményt, késlelteti a fáradtság érzetet.
  • Javítja az izmok vérellátást és hozzájárul azok növekedéséhez.
  • Hangulatjavító hatása van, és hozzájárul a mentális éberséghez.
  • Javítja a koncentrációs képességet, serkentő hatása van az idegrendszerre ezáltal javítja a teljesítményt.
  • Ezek mellett még rengeteg olyan jótékony hatása van, ami segít, hogy motivált maradj és lásd a folyamatos fejlődést a testeden.

A kemény munka mellett ne felejtsd el jól érezni magad!

Az életnek csak akkor van értelme, ha céljaink megvalósítása mellett nem felejtjük el jól érezni magunkat! Úgyhogy erre buzdítunk Téged is! Elhivatott kollégáink is ezt mindig szem előtt tartják-

Köszönjük, hogy elolvastad a bemutatkozásunkat és reméljük hogy az összetartó közösségünk és a Suleiman Nutrition termékei felkeltették az érdeklődésedet! 

Mi így szeretjük! Mi ebben hiszünk! Ha Te is vágysz egy egészséges, elégedett és boldog életet kialakítására, akkor lesd meg a termékkínálatunkat és kövess minket TikTokon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük